Írta: Shu-chan

Szereplők: Kuchiki Rukia

Kurosaki Ichigo

Kuchiki kapitány

Orihime Inoue

Kon

Kurosaki Hiroshi Renji

Helyszín: Ichigo és Rukia háza

Időpont: jóval a Világ megmentése után :D

Anime:Bleach!

-Kurosaki Ichigo! Azonnal ki az ágyból!- lépett a hálószobába mérgesen Rukia. -Mindig ezt csinálod! Napokig dolgozol, aztán meg napokig alszol! Jobban be kéne osztanod az idődet -morgolódott tovább, miközben széthúzta a bordó sötétítőfüggönyöket. Ichigo mormogott valamit és átfordult a másik oldalára. Rukia csípőre tett kézzel magasodott élete párja fölé.

-Már el is felejtetted, ki jön ma látogatóba?! Kuchiki kapitány! - Ezt hallva Ichigo felnyögött és mint a rugó felült a széles, kényelmes franciaágyon. Fáradt sóhajjal közelebb húzta magához morcos kedvesét. -Jól van, na -suttogta kedvesen és megölelte a lányt. -Ne morogj már, nem felejtettem el. Még arra is tisztán emlékszem, miért jön. Hogy áldását adja a házasságunkra és leendő utódainkra. Amire egyébként már semmi szükség- jegyezte meg kuncogva és Rukia gömbölyded pocakjára simította tenyerét.

-Na, pezsdüljünk meg!- nyújtózott nagyot a kismama. -Inoue mindjárt itt lesz, hogy segítsen a főzésben... -ekkor csengettek és Rukia kiment a szobából. Hamarosan Orihime Inoue vidám csevegése és a készülő finomságok íncsiklandó illata töltötte be a házat.

Ichigo felöltözött és Kuchiki kapitánnyal kapcsolatos epés gondolatokkal teli koponyával elhagyta a kellemes szerelmi fészket. Mezítláb a konyhába csattogott, hogy felmérje a kajahelyzetet. - Szia- köszönt Orihimének.

Elégedetten állapította meg, hogy a lányok szokás szerint nagyot, finomat és iszonyú gyorsan alkotnak. Hirtelen eszébe jutott valami és cinkos mosollyal fordult Orihime felé.

-Egyébként, mi a helyzet Renjivel? -kérdezte őszinte kíváncsisággal. Nem volt mások kapcsolatait kileső illető soha, de megunta, hogy mindig mindent ő tud meg legutoljára, ezért az utóbbi időben odafigyelt az ilyesmire.

Orihime fülig pirult és elejtette a kését. Szerencsére Ichigo még időben elkapta a lábát, így a konyhakövön koppant a penge. Rukia mindentudón somolygott a háttérben.

-Ja, hogy az... -motyogta nagy sokára a zavart, vörös hajú lány. -Hát... jól van... -ebből Ichigo levonta a maga kis következtetésit és úgy döntött nem zavarja tovább a lányokat. Elhagyta a konyhát, de egy félmondatot távolodóban még elkapott:

-Eleinte elég bunkó volt, de aztán...-mesélte Orihime Rukiának.

Ichigo elképzelte a képet, ahogy a két lány kb. egy éve egy hasonló konyhában, egy hasonló helyzetben éppen róla beszélgettek, ahogyan most Renjiről... Megmosolyogta, aztán elhessentette a képet. Később talán rákérdez Rukiánál...feltéve, hogy túlélik a kapitány látogatását...

kisvártatva befejeződött a főzőcske és minden készen állt a rangos halálisten fogadására. Időközben Kon is előmászott alvódobozából és most a fürdőszobában randalírozott, szokásához híven.

Ichigo elég ideges volt a látogatás miatt. Tudta, hogy a kapitány kemény teszteknek fogja őt alávetni, de legalább a jutalom sem marad el: a szeretett Rukia keze a nyeremény. Ami egyébként rég Ichigóé már, a lány összes többi testrészével együtt. De erről Kuchiki kapitány még nem tud...

Hamarosan csengettek és Kon és Rukia versengve rohantak ajtót nyitni. A kismama nyert, mert a peches plüssoroszlán elveszett a bejárati ajtó előtti cipőerdőben. Miután kiverekedte magát, gondosan odébbtúrta a lábbeliket, nehogy a kapitány is az ő sorsára jusson.

Ami azt illeti, a halálisten meglehetősen kirítt a modern környezetből fekete kimonójában. De ez őt -úgy tűnt- cseppet sem zavarta. Rukia a konyhába vonult teríteni, Kon pedig vele tartott, nehogy olyan hamar végezzen.

Ichigo a nappaliba vezette a kapitányt és letérdelte az alacsony asztal mellé egymással szemben. Nem volt sok alkalmuk találkozni ezidáig, de valószínűleg ez mostantól meg fog változni.

Kölcsönösen szemügyre vették, méricskélték egymást. Miután ezzel végeztek, összeakasztották tekintetüket. Percek óta rezzenetlenül meredtek egymás szemébe, amikor belépett a szobába Rukia, hogy szóljon: asztalhoz ülhetnek. Farkasszemezésük láttán azonban inkább szótlanul mosolyogva kiment.

Újabb percek teltek el. Egyszer csak Ichigo szeme megrándult, de nem pislogott. Kisvártatva a fiú szeme könnybe lábadt, ezzel egy időben a kapitányé rángatózni kezdett, de nem és nem pislogott egyikük sem. Hosszú, óráknak tűnő percek következtek. Végül ezredmásodpercre pontosan egyszerre pislogtak. Aztán hajszál egyszerre, kimérten biccentettek és felálltak.

Megkezdődött a vacsora. Minden jól ment, amíg Kon nem segített. A plüss-szörny azonban nem tudott nyugton maradni és lelkesen Rukia segítségére sietett a rizsszedésben. A kisállat három teli tálat cipelt egyszerre és persze éppen Kuchiki kapitány oldalán szédült le az asztalról. Három tál tűzforró rizs borult a síknyugodt halálisten ölébe egy kapálózó plüssel kiegészítve. Az áldozat egy szó nélkül takarította le magáról a fél vacsit, szabadkozó húga segítségével. Kon bűnbánóan -és pár szem rizzsel az arcán, fülén- ült vissza a helyére és azután már a saját asztalfelére korlátozta segítőkészségét. Így háta továbbiakban a mellette ülő, egyre idegesebb Ichigót boldogította segítőkész jellegű ölbeborogatással.

Legalábbis a desszertig. Akkor ugyanis nem tudta megállni, hogy ne „segítsen” a fagyit felszolgáló kismamának és buzgalmában Ichigót és Kuchiki kapitányt is egyszerre részesítette fagyos ölbörögatásban.

A kapitányon eddig sem látszott, hogy különösebben élvezné az estét, de most már eléggé felhúzta a túlbuzgó kisoroszlán. Mégsem őt vette elő, mert róla tudta, hogy csak segíteni akart. Hanem Ichigót. Elkezdődött hát a „mit-akarsz-a-húgomtól?!” kezdetű rémálom. Rukia a ring széléről figyelte szóbirkózó szeretteit. Valószínűleg ő volt az egyetlen, aki nem vette komolyan a dolgot. Egyfelől mert úgyis ő dönti el, mit fog csinálni -sőt már el is döntötte-, másfelől mert sosem volt különösebben szoros a kapcsolata a bátyjával. Azon is őszintén elcsodálkozott, hogy a kapitányt érdekli, hogy a húga kivel köti össze az életét. Nem szakadna meg a szíve, ha bátyja megharagudna rá. Ichigo azonban -tőle szokatlan módon- szeretne pengecsattogás és viszály nélküli családi életet. Ami 22 évesen végül is nem is akkora csoda. Hát igen. A 15 éves, kezdő halálisten Kurosaki Ichigo már a múlté. Azóta megkomolyodott kicsit és rengeteget erősödött is. Kuchiki kapitány egyenrangú félként tisztelné, ha küzdelembe bocsátkoznának. Ami -valljuk be- nagy szó. De nem karddal csaptak össze.

Cirka félóráig folyt a szócsata -Kuchiki kapitány a „nem kéne elhamarkodni semmit” , míg Ichigo a „Rukia tudja mit akar és magának nincs beleszólása” elv mellett érvelt.

Rukia csendesen somolyogva figyelt.

Ám hirtelen a hasához kapott és felnyögött. A két férfi elnémult és mindketten rémülten meredtek a lányra. Kon is abbahagyta a szórakozást az evőpálcákkal. Ijedten várták a fejleményeket.

A lány rémületüket látva megnyugtatóan elmosolyodott, megfogta Ichigo kezét és gömbölyödő hasára simította. Ichigo pedig tágra nyílt szemmel, szájjal figyelt. A következő pillanatban ő is megérezte. A baba megmozdult. Egészen pontosan rúgott egyet. Ichigo arcán a rémület büszkeségnek és örömnek adta át a helyét. Teljesen elfeledkezett Kuchiki kapitányról és Rukia hasára hajtva a fejét, fülelt. És a baba újra rúgott.

-Mi folyik itt? -kérdezte a kapitány gyanakodva.

-A kisfiam megmozdult! -újságolta büszkén Ichigo, megfeledkezve arról az icipici tényről, hogy Kuchiki kapitány nem tud a babáról.

Legalábbis eddig nem tudott róla. De most már tud és nem is tátja a száját sokáig. Hanem jön a következő kérdéssel:

-Ha már itt tartotok... mi a fenéért hívtatok ide ma? -kérdi értetlenül.

-Hogy megmondjuk a hírt, ha magadtól nem veszed észre, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz Ichigóval és hogy áldásod add a kapcsolatunkra és a gyerekre is -sorolta Rukia, miközben Ichigo haját simogatta. A leendő apuka még mindig a leendő anyuka hasára hajtotta a fejét és a magzat neszezését hallgatta. Halkan dúdolgatott és kedvese hasát simogatta.

Kuchiki kapitány már majdhogynem meghatott arcot vágott. Kon nem akart a szülők közé furakodni, azért leült a kapitány mellé és sóhajtozva

gyűrögette a halálisten kimonóját.

-És mi lesz a neve? -Tette fel a kérdést nagy sokára a Mindenről Lemaradt Báty.

-Kurosaki Hiroshi Renji -mondta egyszerre a két szülőjelölt.

A kapitány biccentett, majd -mint talán még soha- elmosolyodott és így szólt:

-Akkor hát... -tápászkodott fel- nincs már mit mondanom. Legyetek boldogok, áldásom rázok. De ne halljak rosszat rólatok! -fenyegette meg őket a mutatóujjával.- Kurosaki-san! Vigyázz a húgomra és ne merészelj fájdalmat okozni neki, különben... -fenyegetően megvillantotta a szemét, aztán újra elmosolyodott és hagyta, hogy Kon kikísérje.

-Viszlát Kuchiki kapitány! Aztán jöjjön máskor is! -hallották Kon búcsúzó szavait, majd becsukódott az ajtó a morci kapitány mögött és a nappaliban megkönnyebbülten felnevettek a leendő szülők.

-Ehhez képest egy tűzokádó sárkány... -jegyezte meg Ichigo átölelve Rukiát -olyan szelíd, mint a húsvéti nyuszi. -Kon egyetértően bólogatott, de Rukia hirtelen felkapta a fejét Ichigo mellkasáról.

-Apropó húsvéti nyuszi! Nehogy ilyen baromságokkal tömd majd a gyerek fejét! -figyelmeztette szerelmét.

-És mi lesz a Télapóval, meg a Fogtündérrel? -nevetett a kispapa.

-Télapó okés, de csak ha minden évben beöltözöl és ha a gyerek felismer, nem állítod többé, hogy te vagy a Nagyszakállú!

-Lehetek én a Fogtündér? -nyújtózkodott Kon.

-Szegény gyerek! -nevetett Rukia és a baba valószínűleg egyet értett vele, mert jókorát rúgott.

Ichigo visszahajolt kedvese pocakjára és dúdolászva tovább hallgatta a bébi mozgolódását. Rukia pedig mosolyogva cirógatta a narancssárga hajú tüskebökit.

Vége